Aktuális
Alec Baldwin az elnök feleségét szeretné a 30ROCK-ba.
A producer és forgatókönyíró Robert Carlock elmondta, hogy a legutóbbi szezonban sok vendégszereplő tűnt fel a sorozatban, köztük James Franco is.

 K A T T


 
C-box

 
Elitek

OLVASS EL!

20/12  szabad
vár: Szandy
?: X X X

 

 

 

Hírek

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

Oscar 2010: Részletek a 82. díjátadó ünnepségről

  2010.03.06. 10:23

2010. március 7-én, vasárnap este 82. alkalommal kerül megrendezésre a filmszakma legnagyobb érdeklődéssel kísért eseménye, az Oscar díjátadó-ünnepség a Los Angeles-i Kodak Theatre-ben. A legfőbb kérdés, és az este fénypontja nyilván a legjobb film kiválasztása lesz, de lássuk, hogyan jutunk el odáig, mire lehet számítani a ceremónia során. Az első, 1929-ben megrendezett díjátadó még zártkörűen került megrendezésre, azóta ez nagyot változott, ahogy a nyertesek nyilvánosságra kerülése is, hiszen eleinte már az ünnepség előtt hetekkel tudni lehetett a különböző kategóriák nyerteseit. A kezdetekkor a díjátadóról újságokból értesülhettek a mozirajongók, ahogy azonban növekedett az érdeklődés az Oscar irányában, egyre több médium, előbb rádió, majd televíziós csatorna közvetítette az eseményeket. Így jutottunk el napjainkig, amikorra a nyertesek megünneplése köré hatalmas show-t kerítenek a szervezők, és minden évben kiválasztásra kerülnek olyan kedvelt színészek, akiknek a megtisztelő feladat jut, hogy levezényelhessék az estét. 1987 óta nem fordult elő, hogy ezen a feladaton többen osztoztak volna, az idei év azonban ismét ilyen lesz, Alec Baldwin és Steve Martin, akik az Egyszerűen bonyolult című komédiában szerepeltek együtt a 2009-es évben, karöltve szórakoztatják majd az érdeklődőket.

Nem kevésbé jelentős megtiszteltetés éri azokat a színészeket, akik a különböző kategóriák felvezetésében és a nyertesek felkonferálásában vesznek részt, az ő soraikat gyarapítja az idei évben többek között Gerard Butler, Matt Damon, Sean Penn, John Travolta és Barbra Steisand is. Sacha Baron Cohen (a.k.a. Brüno/Ali G/Borat) szereplését azonban az utolsó pillanatban nem-kívánatosnak nyilvánították a szervezők, mert úgy gondolták, hogy a humorista mini-showja, amelyben Ben Stiller tolmácsolásában kék n’avi asszonynak öltözve bejelentette volna, hogy James Cameron szerelem-gyerekét hordozza a szíve alatt, túlságosan megrázta volna a legjobb rendező díjára esélyes alkotó lelki világát.

A jelöltek szelektálására is igyekeznek egyre hatékonyabb módszereket kidolgozni az Akadémia tagjai, az utóbbi évek szokásaival szakítva a zsűri az 1943-ig folytatott kiválasztási mód szerint nem csak 5, hanem 10 filmet jelölt az év legjobb alkotása címére, ezzel kívánták erősíteni a versenyt. Ennek ellenére a találgatások szinte kizárólag kettő filmre koncentrálnak mint legnagyobb esélyes, mégpedig az Avatarra és A bombák földjén című alkotásra, ezt leginkább a moziba járó közönség hatalmas érdeklődése, és a médiahype támasztja alá, hiszen az említettektől minőségben és jelentőségben nem marad el a többi jelölt sem, csak például a Becstelen brigantyk vagy az Egek ura rajongó-tábora kicsit csendesebb.

Változás még a díjátadó menetét illetően, hogy a sokak által unalmasnak talált köszönő-beszédek, amelyeket Robert De Niro is lazán kiparodizált a Dühöngő bika legjobb főszereplői díjának átvételekor ("Köszönöm a szüleimnek, hogy megcsináltak, és a nagyszüleimnek, hogy a szüleimet megcsinálták…") ezúttal nem lesznek a műsor részei, ehelyett a díjak átvételekor a nyerteseknek pár szóban arról kell majd nyilatkozniuk, hogy mit is jelent számukra az Oscar, az őket támogató családtagoknak, szomszédoknak és háziállatoknak pedig élő adáson kívül nyilváníthatják ki a hálájukat. Várható, hogy az elmúlt évekhez képest pörgősebb ritmusú, de az emlékezetes pillanatokat remélhetőleg ezúttal sem nélkülöző díjátadóra számíthatunk tehát az idén, a fő kérdés a nyerteseket illetően pedig vasárnap éjjel dől el.

Orvossal érkezik az Oscar-díj házigazdája!

  2010.03.06. 10:19

Alec Baldwin ramaty állapotban van.

Az éveken át tartó alkoholizálás megtette a hatását: Alec Baldwin gyomra és mája lassan felmondja a szolgálatot. A színész Steve Martin oldalán vezeti az Oscar-ceremóniát, de a biztonság kedvéért az orvosa is jelen lesz a kulisszák mögött.

Az idén Golden Globe-díjjal kitüntetett sztár a számtalan elvonókúra után sem képes letenni a poharat, és az Oscar szervezői nem merik vállalni, hogy felügyelet nélkül hagyják. Szigorú szerződést írattak alá vele, amely szerint a ceremónia végéig egyáltalán nem ihat. A balhék elkerülése miatt minden mondatát előre papírra vetették, hogy a színpadon bele ne süljön a mondanivalójába.

A hírek szerint az este folyamán Baldwin egy különleges meglepetéssel is készül, ebben Steve Martin mellett Meryl Streep is a partnere lesz. 

Baldwin utódja

  2010.03.05. 17:19

Folytatódnak, illetve újra kezdődnek Az Árnyék kalandjai. Egyelőre még nem tudni, hogy Alec Baldwin után ki bújik a képregényes szuperhős bőrébe, azonban a rendezőt már sikerült megtalálni. A Latino Review értesülései szerint Az árnyék (The Shadow) új verziójának jogai a Sony Pictures-től átkerültek a 20th Century Fox-hoz. A váltás szerencsére a projektet producerként felügyelő Sam Raimi részvételét nem érinti. A LR úgy tudja, hogy azt a David Slade-et szemelték ki rendezőnek, aki a Cukorfalattal futott be Hollywoodban, majd pedig a vámpíros 30 Days of Night után az ugyancsak vámpíros Alkonyat: Napfogyatkozást, a népszerű sorozat 3. részét rendezte. Az Árnyék legutóbb 1994-ben került mozivászonra, amikor is a Universal Pictures gondozásában készült el a képregény filmre adaptálása. Russell Mulcahy filmjének Alec Baldwin volt a főszereplője, de hiába kapott kiemelt premiert a film, mindössze 32 millió dollár bevételt hozott.

Már csinosítják Oscart

  2010.03.05. 17:17

Már csak két nap, s ismét az amerikai filmakadémia díjátadó gálájára figyel a világ. Vasárnap, román idő szerint hajnali három órakor a Hollywoodi Kodak Színházban ugyanis elkezdik nyitogatni a kis fehér borítékokat – összesen huszonnégy kategóriában – amelyekből a 82. Oscar-gála díjazottainak neve kerül ki.Az idei gálán több újítás is megfigyelhető: a legjobb film díjára jelölt alkotások száma ötről tízre emelkedett, az akadémia tagjai ebben a kategóriában pedig nemcsak a kedvencüket jelölték be a szavazólapon, hanem egytől – tízig rangsorolniuk kellett az alkotásokat.

A szervezők szándéka szerint a három órás show idén izgalmasabb lesz, elmaradhatnak ugyanis a gála legvitatottabb – sokak szerint legunalmasabb – részének tartott „köszönöm az ügynökömnek, az anyukámnak, a stábnak” típusú sokszor könnybe lábadó szemekkel elmondott beszédek. Az este producerei felkérték a jelölteket, hogy két „mondókával” készüljenek. Az egyiket, amiben hálájukat fejezik ki, szándékuk szerint a színfalak mögötti kamerába mondják el, a színpadon rendelkezésre álló negyvenöt másodpercet így arra fordíthatnák, hogy elmesélik mit jelent számukra az Oscar-díj.

Habár nem megszokott, kétszer már volt példa arra, hogy egyszerre több házigazdája legyen a több millió tévénéző által követett eseménynek. Így lesz ez vasárnap is, a feladatot korábban már két ízben ellátó komikus Steve Martin és a most először próbálkozó Alec Baldwin a filmvászon után – Egyszerűen bonyolult, ahol mindketten Meryl Streepet próbálták levenni a lábáról – most a színpadon is együtt jelennek meg.

A házigazdák minden bizonnyal poénos megszólalásai közepette az este folyamán huszonnégy díjátadót is köszönhetünk, többek között olyan régen látott sztárokat, mint Barbara Streisand vagy Kathy Bates, de a fiatal közönség képernyő elé csalogatása miatt jelenlegi tinibálványok Zac Efron és Taylor Lautner is színpadra állnak.

Hogy kik lesznek a díjazottak, arról még csak találgatások folynak, az azonban már biztos, hogy az egyik nagy esélyes, a kilenc jelölést magáénak tudható Bombák földjén című film producere (Nicolas Charier) kitiltás miatt nem lesz ott a gálán. Valamint az is, hogy a jelentős részben Magyarországon, a Kecskeméti Animációs Filmstúdióban készült ír Kells titka című filmnek a legjobb animációs film díjáért szoríthatunk.

Alec Baldwin elad

  2010.03.04. 10:37

Árverésre került ez az eredeti Alec Baldwin portré. Ez a festmény egy ajándék volt, amit Stephen adott Kim Basingernek, mikor még együtt voltak Alec-kel. Mikor elváltak Alechet került a portré, amit egyébként 1991-ben festett Dean Hansford. Mostmár akárki falán ott lóghat, mivel árverésre bocsájtották az eBay-en. Kikiáltási ára, nevetséges 200$.

Akik az Oscart adják

  2010.03.01. 17:24

Sacha Baron Cohent, Steve Carellt és Tina Feyt is ott találjuk az idei Oscar-gála díjátadói közt. A 82. Oscar-gálára – két házigazda vezetésével – most vasárnap, azaz március 7-én kerül sor, helyi idő szerint este 8 órai kezdettel.

Mint arról korábban beszámoltunk, idén exkluzív módon nemcsak egy, hanem két házigazdája is lesz az Oscar-díjátadónak: Steve Martin és Alec Baldwin személyében. És akik még egészen biztosan ott lesznek a vasárnapi gálán, méghozzá a színpadon (mivel díjat adnak át): az Ali G, a Borat és a Brüno sztárja, Sacha Baron Cohen (aki egyes pletykák szerint korábban mint műsorvezető is szóba került), Steve Carell, Tina Fey, Jason Bateman és Ben Stiller. A komikusokon kívül két fiatal színész, Miley Cyrus és Zac Efron is átad egy-egy trófeát. Míg Carell, Fey és Stiller adtak már át korábban díjat az Oscar-gálán, addig például Baron Cohen most lép először a ceremónia színpadára. 

Korábban szintén írtunk arról, hogy az idei év A bombák földjén és az Avatar nagy csatája lesz: mindkét film kilenc jelöléssel büszkélkedhet. Nagy esélyes lehet Tarantino Becstelen brigantykja is, hiszen a két vetélytárstól alig lemaradva, nyolc nominációval indul versenybe, míg a Precious és az Egek ura hat-hat jelölést érdemelt. Az Oscar-díjakat március 7-én szokás szerint a Los Angeles-i, hollywoodi Kodak Theatre-ben adják át. A visszaszámlálás pedig a gála hivatalos honlapján, a www.oscar.com-on már el is indult, de információkért látogathatjuk a díjakat odaítélő Akadémia site-ját, a www.oscars.org-ot is.

Forrás: est.hu

Berobbannak

  2010.02.23. 14:02

A Twilight, Zac Efron és a Hannah Montana rajongói örülhetnek az Oscarnak, ugyanis a "tinikedvencek" mind szerepelni fognak az Oscaron. Az akadémia így akarja a fiatalok számára is élvezhetővé tenni a díjátadót és a nézettséget növelni mivel tavaly 13%-al esett a gála nézettsége. Tehát Kirsten Stewart és Taylor Lautner rajongók figyelem: Nézzétek az Oscart! Persze nem fogják ellepni a vámpírok és a daloló ifjak ellepni az Oscar, ugyanúgy mint eddig a tavalyi Oscar-díjasok is visszatérnek pl. Kate Winslet, Penelopé Cruz, aki mostis jelölve van a Nine című filmmel és természetesen Sean Penn.

Az akadémia jól megválasztja minden évben a hostesseket, de úgy látszik az idén nagyot kockáztatnak. Borat, Brüno, Ali G...igen! Sacha Baron Cohen is díjátadó lesz idén. Az akadémia sem tudja mire vállalkozott.

Kifehéredeik idén az Oscar-gála

  2010.02.23. 13:09

Már a második év, hogy David Rockwell tervezi az Oscar-gála helyszínét. Idén újraértelmezett klasszikus felfogás mentén tervezte meg a Kodak Theater belső tereit. Különleges, Swarovski kristályokkal díszített függöny és rengeteg fény felhasználásával.

Kristályok, tükrök és fények alkalmazásával érte el, hogy kellő "glamourt" kapjon a színház. Hollywood száz évvel ezelőtti fénykorát idézi a tiszta, fehér színre épülő környezet (szemben a tavalyi, sötét, film által inspirált színekkel).Fény és mozgás által kötődik a helyszín a filmkészítéshez, mondja a tervező, ennek része a Swarovski kristály-függöny. A boltív formájú kivitel fehér, platina, bronz és arany színekben pompázik majd.

A színpadon három, kör alakú, forgó platformot alakítanak ki, LED-es táblák és képernyők, valamint tiszta és füstüveg tükrök szolgáltatják a fényt. Március hetedikén, Steve Martin és Alec Baldwin vezetésével tartják az idei díjátadót, amelyet 200 országban néznek majd a mozi rajongói.

"Örökké tartozom Alecnek!"

  2010.02.17. 14:47

A 72 éves Anthony Hopkins örökké tartozik Alec Baldwinnak. A "Bárányok hallgatnak" színésze elmondta, hogy amikor a "The Edge" című filmet forgatták porckorongsérülése volt és Alec beszélte le, hogy megcsináljon egy munkaigényesebb jelenetet. "Azt mondta nekem:Ez őrültség, majd mehetsz a kórházba!"". A 72 éves színész örökké hálás a 30ROCK sztárjának." Csodálom Alecot, hogy ilyen kemény. Talán sokan nem szeretik, de szerintem ő egy nagyon kiegyensúlyozott, becsületes és hűséges ember."-folytatta.

Fotósra támadt Alec Baldwin

  2010.02.14. 17:37

A paparazzó az emberiség legalja!
Az Emmy díjas színész tegnap látszólag indokolatlanul rátámadt egy fényképészre, a szemtanúk és a rendőrök sokkoltan álltak az események előtt. Baldwin egy szálloda épületéből rohant ki és esett neki a New York Post fényképészének. A rendőrök azonnal leszedték a férfiről és visszakísérték a szállodába.

Egy szemtanú szerint ezután a színész zaklatottan járkált fel-alá a recepció előtt és dühösen ismételgette, "Ezek az emberiség legalja!" Eközben a fotós elmondta a rendőröknek mi történt. Baldwin ellen nem indul eljárás. A bizarr dühkitörés azután volt, miután Baldwint kórházba szállították, amikor 14 éves lánya kihívta a mentőket. A lány elmondta a diszpécsernek, hogy apja öngyilkossággal fenyegetőzik. "Elegem van, beveszem ezt a sok tablettát, véget vetek az egésznek." Mondta lánya állítása szerint a színész. Amikor a rendőrség kiért Baldwin lakásához, azt mondta nekik, hogy altatót vett be, de nem állt szándékában véget vetni életének. Elmondása szerint összeszólalkozott lányával, aki anyja, Kim Basinger utasítására hívta a mentőket. Az újságíró és fotósok már várták kint a kórházból távozni készült, sőt amikor hazaért, ajtaja előtt is várta egy fotós. Baldwin ekkor kiborult és azt üvöltötte, hogy rá hívja a rendőrséget zaklatásért.

Következő 10 cikkElőző 10 cikk

 
Galéria

GALÉRIA

Hamarosan meg fog érkezni a normális galéria, már szenvedek vele. Addig is a gportal saját galériájában találhatjátok meg az eddig feltöltött  képeket ITT

 
Munkálatok


30 ROCK
Jack
Helyzet: szept 21.
IMDB | Trailer
Official Site


It's Complicated

Jake

Helyzet:2009

IMDB | Trailer
Official Site

My Sister's Keeper
Campbell Alexander

Helyzet:2009
IMDB
| Trailer
Official Site

 
Top Affi

OLVASS EL!

Korlátlan

http://Taylor Lautner 
http://Casi Angeles 
http://A bosszú álarca
http://Jake Gyllenhaal
http://7th Heaven

 

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!